2015. 01. 03.

4.fejezet

You Can Leave Your Hat On
{Louis}

Kettős érzések kavarogtak bennem, amikor észrevettem, hogy a fekete terepjáró nem követett minket a szórakozóhelyhez. Egyszerre lélegeztem fel és egyszerre lettem szomorú. Sebaj - gondoltam -, a párválasztón biztosan részt vesz majd.
- A női mosdót már kitakarítottam, de a férfit rátok hagyom. A múltkor is majdnem elhánytam magam - fogadott minket Shayna, majd megigazította feje tetején pihenő haját és leült az egyik asztalra. Mivel a fiúk ódzkodtak a vécék kitakarításáról, átvettem tőlük ezt a feladatot. Shay hálásan magához húzott egy ölelésre. - Köszönöm, Boo. Rád mindig, mindenben lehet számítani.
- Ugyan, Shayna. Csak nem riadok meg a piszkos munkától, mint egyesek. Még véletlenül elkapnának valamit - néztem a pultnál beszélgetőkre, akik védekezően maguk elé emelték kezüket. Mosolyogva megráztam a fejem és a derekam köré tekertem a pulóverem. - Legalább kiszellőztethetnétek...
- Ne aggódj! Mire végzel a budival, friss és üde lesz a légtér - vett magához egy rongyot meg egy bútortisztítót Niall, aztán nekilátott az asztalok letakarításának. Ay a színpadon mosta fel, Zayn és Li pedig a pultot s annak környékét kezdte el rendbe tenni. Fütyörészve húztam magam után a gurulós felmosóvödröt a férfi vécékig s láttam neki a fertőtlenítésnek. Kinyitottam az ablakokat és közben a fülkéket is töviről hegyire kipucoltam, felmostam. Volt már ennél rosszabb is, de megértettem a kolléganőmet. Kitudja, ki mit csinált tegnap éjjel itt. Amint végeztem, elraktam a helyére a felmosót és a vegyszereket, majd segítettem Ni-nek az asztaloknál. Kíváncsi mosollyal megbökte az oldalam, mire felvontam a szemöldököm. - Mesélj, miről beszélgettetek azzal a göndör hajú szépfiúval?!
- A munkámról és a tetoválásokról - rántottam vállat elpirulva, miközben felmentünk a V.I.P. részlegre. Nyitottunk ablakokat és összeszedtük az otthagyott poharakat és korsókat. Z feljött, hogy felmossa a padlót, Liam pedig segített nekünk levinni az összegyűlt mosogatnivalót. Nialler úgy vizslatott, mintha egy kiállhatatlan riporter. - Más nem igazán jött szóba. Még a nevét se árulta el.
- Ó, szóval egy amolyan rejtélyes szeretővel van dolgod? - vonta fel vigyorogva a szemöldökét, én pedig fülig vörösödve bólintottam egyet. - És mond csak, neked is bejön ez a pali vagy egyirányú a vonzalom?
- Aranyos és kedves fiú, igazi macsó alkat. Nem hiszem, hogy hosszútávra is tervezne velem, ha esetleg arra a szintre jutna a kapcsolatunk. Egyenlőre csak az ismerkedés fázisában totyogunk - motyogtam a tarkómat masszírozva. Ni megértően biccentett egyet s megveregette a hátam. - Mi van akkor, ha csak egy éjszakára kellek neki?
- Akkor egy nagy tuskó a gyerek, akit jobb elkerülni. A mai világban rengeteg az olyan fickó, aki csak a farka után megy és nem az eszére vagy a szívére hallgat - emelt le a helyéről két poharat, illetve egy vodkás üveget. Fele-fele arányban töltött magának és nekem, majd leültünk egy, már tiszta asztalhoz. Az első korty marta a torkom, szinte felperzselte. Niall összevonta szemöldökét. - Bár, ha csak egy numerára kellenél neki, nem követett volna Manchesterig... Nem tudom, Lou. Én nem Ő vagyok. 

***

Mindvégig Ni szavain kattogott az agyam, még a tánc sem kötött le. Csaknem egész délután próbáltunk Shayna-val és Payno-val, szerettünk volna valami újat mutatni a bulizó fiatalságnak. Noha műsor nélkül is telt ház szokott lenni, sosem bízzuk a véletlenre a dolgokat.
- Az eddigi koreográfiák közül ez a kedvencem - ült le mellém Li, majd belekortyolt az ásványvizébe és átkarolta a vállam. Elmosolyodtam. Liam a baráti társaságom két lábon járó szeretetbombája. Igyekszik mindenkit jobb kedvre hangolni, bármilyen nagy is a baj. - A srác miatt vagy ilyen lehangolt, Tommo?
- Ennyire látszik? - kérdeztem elhúzva a számat, miközben a kuka mellé dobtam az üres üvegem. Leeyum aprót bólintott. - Furcsa, de jól éreztem magam a társaságában... Holott azt sem tudom, ki Ő. Normális ez?
- Teljesen. Ha mindketten ugyanígy érdeklődtök egymás iránt, semmi sem számít. Az már más kérdés, ha csak ki akar használni téged - gondterhelten felsóhajtottam. Legnagyobb félelmeim közé tartozott a kihasználás. Sosem éreztem még olyan fájdalmat és csalódottságot, mint amikor megcsalt és a képembe hazudott a fiúm. Ennek lassan 3 éve, mégis tisztán élnek bennem az emlékek. - Tudom, nehezen heverted ki, amikor Aiden baszott át. Én úgy érzem, ez a srác más, mint az a majom volt.
- Legyen igazad - mosolyodtam el haloványan, aztán feltápászkodtunk a helyünkről és elpróbáltuk még egyszer a táncot. Amint az utolsó akkordok is elhalkultak, mindenki szétszéledt a hatalmas helységben. 
Én is elvonultam az öltözőbe, hogy a nyitás előtt tudjak egy kicsit relaxálni. A kedvenc, brit zászlós pokrócomat magamra terítve kuporodtam össze a kanapén és szenderültem mély álomba.

***

A színpadra lépés előtt, zene nélkül átvettük még egyszer a műsort. A közel 2 órahossza alvásnak köszönhetően kipihentebbnek éreztem magam, ami csak javított a mozgásomon. Shay és Li elégedetten egymásra mosolygott, majd egy csapatölelést követően felkocogtunk a világot jelentő deszkákra.
A hangulat azonnal a tetőfokára hágott, ahogy elindult a dal. Mindenféle gátlás vagy félelem nélkül váltunk meg az ingüktől Payno-val, amit a sikítozó, díszesebbnél díszesebb álarcot viselő lányok mindenáron meg akartak kaparintani. A fiúk ujjongtak és kéjtől ittas tekintettel követelték Shayna-tól, hogy váljon meg a falatnyi ruhájától, ami alatt egy szexi fehérneműszett lapult. Kolléganőm nem sokáig teketóriázott, ezerwattos mosollyal az arcán cipzározta ki ki a tűzvörös ruhadarabot és dobta a tömegbe. 
- Le a nadrágot! Le a nadrágot! Le a nadrágot! - skandálták a hölgyek nekünk, mire Liam elvigyorodott és kicsatolta az övét. Shay ekkor mögém lépett, kezeit a csípőm köré kulcsolta és fürge ujjaival lehúzta a sliccem. Nyakamat apró puszikkal hintette be, miközben elkezdte lefelé tolni a lábamon a bézs színű rövidnadrágot. Mire észbe kaptam, mindössze egy bokszer és a fellépőruhához tartozó fekete bakancs takarta testem. A csajoknak ez sem volt elég. - Le az alsóval! Le az alsóval! Le az alsóval!
A teljes meztelenségre hál' Istennek nem került sor, ugyanis vége lett a számnak. Miután megköszöntük a figyelmet, besiettünk az öltözőinkbe felöltözni. A sporttáskámból előkaptam egy farmert és egy fekete ujjatlant, lábbelinek a már megszokott fekete Vans cipőmet választottam. Megmostam az arcom, aztán fújtam magamra egy keveset a kedvenc parfümömből és átverekedtem magam a tömegen a bárpulthoz.
- Ekkora hisztériát még nem váltottatok ki - rázta meg vigyorogva a fejét Zayn, miközben elém csúsztatott egy pohár narancslevet. Nagyokat kortyolva fogyasztottam el a frissen facsart italt, majd kértem meg egyet. Értetlenkedve néztem a fekete, csipkézett maszkra, amit a pohár mellé kaptam. Z csak elmosolyodott. - Vedd fel és bulizz! 
Felsóhajtottam. Nem sok kedvem volt jópofizni senkivel sem, de Niall-nek megígértem, hogy nem lépek le a műszakom végeztével, hanem szórakozok egy kicsit. 
Az álarcot az arcomra téve vegyültem el a tömegben, ahol táncolni kezdtem néhány lánnyal. A délután elfogyasztott vodka már teljesen felszívódott a szervezetemben, mégis úgy éreztem, mintha ittam volna valami ütőset. 
A levegő a tüdőmben rekedt, amikor két kar fonódott körém. Hátam az illető izmos mellkasának feszült, ágyéka pedig a fenekemhez. Kezeimet az ismeretlenére simítottam. A szívem hevesen kalimpált; féltem, hogy kiugrik a helyéről.
- Alig vártam, hogy újra lássalak, Louis - dörmögte rekedtesen a fülembe, miközben egyik kezével benyúlt a pólóm alá. Izmaim megfeszültek. Hosszú ujjaival ráérősen cirógatta bőröm, egyre lejjebb haladva. - El sem tudod képzelni, milyen vágyat keltettél bennem a táncoddal. Nem tudom, meddig bírok uralkodni magamon...

*.*.*.*.*.*

Sziasztok!
Ígéretemet betartva meg is érkeztem a folytatással :) A következő fejezet teljes egészében Harry szemszögéből lesz olvasható, így korrektek lehetünk Louis-val szemben :) Köszönöm az előző részhez érkezett 6 kommentárt - Lilien ;-), Cool Girls, ♠Free♣, Dreamy Girl, Mary-Anne és Szilvi ♥ -, a 10 pipát, az 1.900 megtekintést és a 26! feliratkozót ♥! Ennél szebben nem is kezdődhetett volna az évem, köszönöm Nektek ♥! További jó éjszakát, kellemes vasárnapot és a jövő heti kezdéshez sok-sok erőt kívánok ♥! Pusszpáá evribádii,
Macy



8 megjegyzés:

  1. Kedves Macy! Először is, engedd meg, hogy elmondjam, a kevés rész ellenére beleszerettem a történetedbe! Abszolút eredeti! Így hát feliratkoztam, nehogy lemaradjak a továbbiakban valamiről. Igyekszek majd mindig kommentelni, de ezt nem merem ígérni, kollégista vagyok, telefonról pedig hosszadalmas, macerás feladat a kommentelés. Nagyon várom a következő részt!
    Puszil: Az első számú őrült rajongóddá avanzsált Babycakes :)

    VálaszTörlés
  2. OMG! Itt abbahagyni?! Miért akar mindenki megölni? :D Imádom, kövit akarok! ;)

    VálaszTörlés
  3. Te aztán tudod hol kell abbahagyni :D gyorsan következőt:)
    Lana x

    VálaszTörlés
  4. JESUS, itt abbahagyni?!
    Nagyon siess a következővel, mert megőrülök !!!
    Pusy: Naomi Greg x

    VálaszTörlés
  5. Neeee..mért ? :D
    Gyorsan következőt !!! ;D

    VálaszTörlés
  6. Szia nagyon jó lett IMÀDOM!!!!
    Siess a kövivel!!!
    Csóközön: Szilvi

    VálaszTörlés
  7. Juuujj. *---* Heheehe
    Jövök én is azzal hogy: Hogyan hagyhattad itt abba? :D Gonosz vagy.
    Imádom. :3 ♥.♥

    VálaszTörlés
  8. Szia! Annyira imádtam ezt a részt annyira fantasztikusan írsz! Remélem minél hamarabb egymásba habarodnak és jönni fognak az édes szerelmes és izgi részek! Nagyon jó író vagy imádok minden egyes részt! Siess a kövivel!
    Lillaxx

    VálaszTörlés